Lajos Mari: Az én könyveimbe egyetlen olyan recept sem került be, ami nem járt a konyhámban

Meg kellett mutatni a világnak

Nagyon valószínű, hogy előbb-utóbb nem hagyott volna nyugodni egy szakácskönyv gondolata. Egy tekintélyes terjedelmű házi receptgyűjteménnyel rendelkeztem, amihez a barátok, a távolabbi rokonok is mind hozzátettek, és azt éreztem, hogy ezt nem kéne megtartanom csak magamnak, ezt meg kéne mutatni a világnak. De ahhoz, hogy ebből tényleg szakácskönyv legyen, kellett, hogy a képi világ is biztosítva legyen, mert addig is sok-sok szakácskönyv volt, de képes szakácskönyv nem volt igazán. (…) A receptírást és az ételfotózást mindketten menet közben tanultuk meg.

Egyik partról a másikra

Azt gondolom, hogy mindenki egy életfeladattal születik, én egy ideje felismertem azt, hogy valószínűleg révésznek születtem, aki viszi az egyik partról a másikra, ami éppen van. Eredeti foglalkozásom tanár, tehát vittem tanárként a tudományt az egyik partról a másikra. Lettem külkereskedő, akkor vittem a gazdasági dolgokat. Aztán lettem szinkrondramaturg, akkor vittem a nyelv csónakján a kultúrát, és hát most meg így a szakácskönyvek csónakján viszem a fontos dolgokat, a recepteket. Ezek fontos dolgai az életnek.

Csak, ami kapható

Attól mindig óvakodtam, hogy olyan hozzávalókat említsek meg a könyvben, ami itthon nem kapható, mert az disznóság az olvasóval szemben. Csak olyat, ami hozzáférhető a piacon. A kezdet kezdetén parmezán sajt sem létezett Magyarországon. (…) Sokáig kellett küzdeni az alapanyaghiánnyal, de végülis ma már minden van, csak pénz kérdése.

Magyar(os) konyha?

Ha nagyon sarkosan akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy remek a magyaros konyha, de azt az „os”-t odatenném a végére, mert magyar konyha – ha nagyon szigorúan vesszük – majdhogynem nem létező kategória. A magyarok, drága őseink, lóháton töltötték az életüket, az a kultúra, ami a letelepedett népeknél a főzést jelentette, egyszerűen lehetetlen volt számukra. Egy vándorkonyhát hoztak el a Kárpát-medencébe. (…) Ami a paprikát illeti, az is egy különös történet, törökborsnak is nevezik a paprikát, török közvetítéssel jutott Magyarországra, és csak az 1800-as évek közepétől kezdtük az ételeinket paprikával fűszerezni, amikor kitalálták okos emberek, hogy az Alföld talajviszonyai rendkívül jók a paprikatermesztésre. Attól kezdve a magyar ételek pirosak, mert azelőtt fehérek voltak.

The post Lajos Mari: Az én könyveimbe egyetlen olyan recept sem került be, ami nem járt a konyhámban first appeared on 24.hu.