Lemondott az ukrán mezőgazdasági miniszter

1 hét ezelőtt 4



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Benyújtotta lemondását Mikola Szolszkij ukrán mezőgazdasági miniszter, akit illegális földügylettel gyanúsítottak meg – hozta nyilvánosságra csütörtökön Ruszlan Stefancsuk, az ukrán parlament elnöke a Facebookon.

A házelnök hozzátette: a miniszter lemondási kérelmét a soron következő plenáris ülések egyikén fogja a törvényhozás elbírálni. Szolszkij a Facebookon erősítette meg, hogy valóban benyújtotta lemondását a parlamentnek.

A tárcavezetővel szemben az ukrán korrupcióellenes ügynökség indított eljárást a napokban. Azzal gyanúsították meg, hogy részt vett 291 millió hrivnya (2,7 milliárd forint) értékű állami földterület illegális megszerzésében agrárholdingja számára, valamint további 190 millió hrivnya (1,8 milliárd forint) értékű földterület megszerzésére tett kísérletben.

A földet két állami cégtől törvénytelenül vették el, és háborús veteránoknak adták át azzal a feltétellel, hogy bérbe adják azt néhány magánvállalkozásnak, állítják az ügyészek.

A vádak a 2017-2021 közötti eseményekre vonatkoznak, vagyis az ügyészek szerint még azelőtt elkövette őket, hogy 2022 márciusban miniszterré nevezték volna ki.

Szolszkij kulcsszereplője volt Ukrajna azon törekvéseinek, hogy életben tartsa az ország gabonaiparát még úgyis, hogy Oroszország lezárta a fekete-tengeri exportútvonalakat, a földeket aknákkal szórta tele és termőföldeket foglaltak el.

A miniszter tagadja ezeket az állításokat. „Nem volt semmilyen korrupció. Senki sem kapott pénzt” –írta a köztelevízió által ismertetett nyilatkozatában. Korábban úgy nyilatkozott, hogy 2017-ben, amikor ügyvédként dolgozott, magánszemélyeket képviselt egy, földterületek miatt állami vállalatokkal folyó vitában Szumi megyében.

A bíróság pénteken dönt az előzetes letartóztatásáról. Ha bűnösnek mondja ki a bíróság, 12 évet is kaphat.

(Reuters / MTI)

The post Lemondott az ukrán mezőgazdasági miniszter first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!