Már a levegőben elkezdtek bulizni a brit turisták: visszafordult a repülőjük

2 hónapja ezelőtt 13



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Nem sokkal a felszállás után vissza kellett fordulnia Edinburgh-be a Ryanair Lanzarote-ba tartó járatának, július 5-én, pénteken – írja a Daily Star című brit bulvárlap.

A lap értesülései szerint, miután a gép visszatért a skót fővárosba, rendőrök léptek a fedélzetre, és három emberrel összeszedették a kézipoggyászaikat, majd leszállították őket. Később egy utas a La Voz de Lanzarote című hírportálnak elmondta, hogy a gépnek eredetileg délután negyed háromkor kellett volna felszállnia, de másfél órát késett.

A szemtanú szerint a három leszállított ember egyike már a felszállás előtt teljesen részeg volt, bűzlött az alkoholtól és a tiltásra fittyet hányva szívta a kabinban az elektromos cigarettáját. Az egyik légiutas-kísérő később elkobozta az elektromos cigarettát és egy majdnem teljesen kiürült vodkásüveget is a triótól. A gép, melynek eredetileg este hétkor kellett volna landolnia Lanzarote repterén, végül éjjel negyed tizenkettőkor szállt le.

A skót rendőrség később megerősítette, hogy két 22 és egy 21 éves embert őrizetbe vettek, kettőt közülük előzetes letartóztatásba helyeztek, egyiküket pedig elengedték vádemelés nélkül.

The post Már a levegőben elkezdtek bulizni a brit turisták: visszafordult a repülőjük first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!