Meglepő, ki szurkolt Sánta Lacinak a Sztárboxban – fotóval

2 órája ezelőtt 10



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Sánta Laci és Pachert Balázs összecsapásával indult a vasárnapi Sztárbox. A Madách Színház népszerű színészének rengetegen drukkoltak a helyszínen, többek között egykori ökölvívó édesapja és a testvére, Gergő valamint Rippel Feri és a Sztárbox női versenyzője, Dér Heni is. Ami meglepő, hogy a helyszínen szurkolt Sánta Laci volt felesége, Széphalmi Juliska is, aki Rippel Feri mellett drukkolt lelkesen.

Széphalmi Juliska a helyszínen szurkolt Sánta Lacinak (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

Sánta Laci nem titkolta, annak idején nagyon megviselte a válás, akárcsak Széphalmi Juliskát. Idővel azonban rendeződött a viszonyuk, ami nem is csoda, hiszen van egy kisfiuk, Lacika, akit azóta is közösen nevelnek. „Sosem voltunk igazán rosszban, de voltak hullámvölgyek, egy váláskor értelemszerűen vannak feketelyukak, amelyek megmaradnak az ember fejében. De alapvetően egy dologban mindig egyetértetünk, hogy a fiunk, Lacika életében mindketten egyforma mértékben legyünk jelen” – nyilatkozta korábban a színész.

Sánta Laci végül pontozással nyert a Sztárboxban.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

The post Meglepő, ki szurkolt Sánta Lacinak a Sztárboxban - fotóval first appeared on Story.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!