Véres trónfosztás a Sztárboxban: Király Viktort kiütötte Herceg – fotókkal

2 órája ezelőtt 20



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Nehéz dolga volt Király Viktornak és Hercegnek a vasárnap esti Sztárboxban, hiszen a ringen kívül nagyon jó barátok, ám most meg kellett ütközniük egymással. Már a mérkőzés elején lehetett látni, hogy Herceg jobban állja a sarat, és ütései pontosak. Király Viktornak eleinte csak az orra vérzett, később már nem lehetett megállapítani, hol sebesült meg, annyi helyen felszakadt a bőre.

„Nem kívánom senkinek, amit most átélek – nyilatkozta Király Viktor felesége, Király-Virág Anita a ring mellől. – Tudom, hogy honnan jött, és milyen szakadék szélén állt.” Az énekes neje sajnos hiába szurkolt, Herceg a negyedik negyedben, egy jól irányzott jobbegyenessel kiütötte Viktort, aki férfiasan küzdött a végsőkig, és bár megtehette volna, nem adta fel.

Fotókon az összecsapás:

Herceg elismerően nyilatkozott az ellenfeléről, és úgy fogalmazott, Viktor király maradt a vereség ellenére is. Főleg, hogy az elmúlt időszakban 30 kilótól szabadult meg, emelte ki büszkén Herceg.

Király Viktor, akit Héder Barna műsorvezető az est hősének nevezett, azt mondta, szuper ellenféllel állt szemben a ringben, igazi küzdelem volt. És bár vesztett, köszönetet mondott az edzőinek, családjának, nem utolsó sorban a feleségének, aki támogatta őt. „Ott volt, amikor a gödör alján voltam. A kőkemény alkoholizmus, a szakadék szélén álltam. Együtt úgy döntöttünk, vagy a rehab, vagy a boksz” – fogalmazott Viktor, aki egyetértett azzal a megállapítással, hogy saját magát győzte le.

Kiemelt kép és fotók: Trenka Attila/fotocentral.hu

The post Véres trónfosztás a Sztárboxban: Király Viktort kiütötte Herceg - fotókkal first appeared on Story.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!