Megnősült Éder Krisztián, azaz SP

3 hete ezelőtt 10



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Megnősült Éder Krisztián, azaz SP. A 35 éves divatfotós, exénekes feleségül vette Brooke-ot, akit tavaly szeptemberben jegyzett el.

 Fotócentrál 

Immár férj a 2000-es évek tinibálványa, SP – Fotó: Fotócentrál 

Az egykori tinisztár a 24 órán át elérhető Instagram-történetben osztott meg fotókat és videókat a hétvégi esküvőjükről. 

Éder Krisztián hosszú évek óta nem él Magyarországon, és szintén jó ideje annak, hogy hátat fordított az előadói karrierjének. A fotózás felé fordult, amit egyébként sikerrel űz Amerikában. 2013-ban költözött ki a tengerentúlra, hogy szerencsét próbáljon, de már 2013 előtt is egyre kevesebbet tűnt fel a színpadon, hogy minden idejét a fotózásnak szentelje.

 Czagány Balázs

SP a 2010-es Viva Comet gálán a rajongókkal – Fotó: Czagány Balázs

“Amit a zenével megkeresett, azt vagy a produkciója minőségébe forgatta vissza, vagy fotós eszközöket vásárolt. Azt hiszem, 2013-ban vett magának egy lakást, amit kialakított stúdiónak. A pénzét mindig a saját fejlődésére, fejlesztésére költötte. Az pedig viszonylag hamar kiderült, hogy ő nem a zene irányában képzeli el a fejlődését. A zene számára egy szórakoztató önmegvalósítási forma volt, amiben kipróbálta magát, de a fotózás volt az igazi szenvedélye”nyilatkozta róla az nlc-nek 2022-ben az egykori menedzsere, Vermes Orsolya.

The post Megnősült Éder Krisztián, azaz SP first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!