Megszavazták Erzsébetvárosban a helyiek parkolási díjának emelését

2 órája ezelőtt 7



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Az erzsébetvárosi képviselő-testület a kerületben élők lakossági parkolási díjainak emeléséről döntött keddi ülésén, írja az MTI. A január 1-jén hatályba lépő intézkedés értelmében az erzsébetvárosi lakcímmel rendelkezők a mostani évi 2100 forint helyett az első autó után 36 ezer, a második után pedig 72 ezer forintot kell fizetniük.

A döntés nem meglepő, már a múlt héten írtunk arról, hogy több fővárosi kerület vezetésének is elege lett a sok autóból. Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere csütörtökön azt írta a Facebook-oldalán, hogy a kerület az elmúlt években megtelt, „jóval több a hivatalosan bejelentett autó, mint a parkolóhely”. Arról is írt, hogy az erzsébetvárosi közterületek 19-20 százalékán autó, és azok „jelentős része szinte ingyen használja ezeket a tereket, az önkormányzat pedig – legalábbis eddig – hatalmas összeggel támogatta ezt”.

A keddi ülésen a négy fideszes nemmel szavazott, a baloldali képviselők támogatták Niedermüller előterjesztését. A fideszesek többek között azt tették szóvá, hogy nem világos: hogy az emelt díjakból befolyó évi 400 millió forinttal mi a városvezetés szándéka. A polgármester azt mondta, hogy a jövőre befolyó összegeket az utak javítására és a kerület további zöldítésére fordítanák, mivel az ilyen területek aránya jelenleg mindössze hat százalék Erzsébetvárosban. (MTI)

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!