Németországban is felütötte a fejét a majomhimlő

3 órája ezelőtt 3



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) augusztusban már globális közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett a majomhimlő terjedése miatt, most pedig Németországban is kimutatták az Mpox vírus új változatát, írja a Reuters.

A Robert Koch közegészségügyi intézet közleménye szerint október 18-án észlelték a külföldön szerzett, új variáns által okozott fertőzést. Az intézet jelezte, hogy a teljes lakosságot érintő kockázat továbbra is alacsony, az átvitelhez pedig szoros testi érintkezés szükséges. Az új variáns egyébként már korábban is feltűnt Európában, az első regisztrált esetet Svédországból jelentették, a nyár folyamán.

A WHO-nak az elmúlt években többször is felkerült a radarjára a vírus, amelyet augusztusban, a Kongóból való továbbterjedés hírére két éven belül másodszor nyilvánított globális közegészségügyi vészhelyzetnek.

A szervezet legfőképpen egy olyan vírusvariáns miatt aggódik, amelyet 2023 végén mutattak ki, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén. Ez az Mpox-Klade I változat Ib jelű alvariánsa. Ennek a halálozási aránya a WHO szerint elérheti a 10 százalékot is a gyermekek és immunproblémákkal küzdő emberek körében.

Kapcsolódó
Új arcát mutatja meg a majomhimlő
Dr. Kemenesi Gábor virológust kérdeztük a járványhelyzetről.

The post Németországban is felütötte a fejét a majomhimlő first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!