Nemzeti Sport: Leisztinger Tamás vásárolhatja meg a Honvédot

1 hét ezelőtt 8



bohócdoktor szja 1% felajánlás

„Igen, meg tudom erősíteni, hogy előrelépés történt a tárgyalásokban és megszületett az elvi megállapodás” – válaszolta a klub eladásáról érdeklődő Nemzeti Sport kérdésére szombat reggel Bozó Zoltán, a Honvéd jelenlegi tulajdonosa. Hozzátette: „A részletek tisztázására, a szerződés aláírására néhány héten belül kerülhet sor”. Azt egyelőre nem erősítette meg, ki lesz az új tulajdonos, de a lap úgy értesült, Leisztinger Tamás cégcsoportjáról van szó.

A klub egyfajta válságot él át. Április elején a Honvéd szurkolói tüntetést szerveztek a mostani tulajdonos, Bozó ellen. Elmaradó fizetésekről, ki nem fizetett számlákról, milliárdos tartozásról beszéltek. Azt is mondták, hogy a rendelkezésre álló pénzt közben elherdálták. Ahogy az egyik résztvevő elmondta: van játékos, akivel olyan szerződést kötöttek, hogy még a döntetlen esetén is prémiumot kap. A Honvéd helyzetével hosszabban foglalkozó cikkünk itt olvasható.

A szurkolók már akkor úgy tudták, hogy Bozó azzal összefüggésben akar megválni a klubtól, hogy polgármesternek jelölteti magát Szentesen. Azóta ez a gyanújuk beigazolódott. A tulajdonos immár a Fidesz jelöltje a csongrádi városban.

Leisztinger Tamásnak nem ez az első próbálkozása futballcsapat-tulajdonosként. Korábban tíz évig övé volt a Diósgyőr. Amikor a borsodi csapatba bevásárolta magát, a helyi Észak-Magyarország című lap kérdésére így indokolta megjelenését a profi futballban:

„Maradjunk annyiban, hogy egy Magyarországon vállalkozásokat működtető ember esetében nem baj, ha szerepet vállal olyan ügyekben, ami egyébként is fontos neki, főleg akkor nem, ha például az ország első számú politikai vezetőjének is fontos ugyanez az ügy.”

Leisztingnert korábban MSZP-közeli nagyvállalkozónak könyvelték el, 2010 után számos cége került Fidesz-közeli pénzemberekhez, pl. a 19 magyarországi szállodát üzemeltető Hunguest Hotel-lánc, ami Mészáros Lőrincnél landolt. Egyébként volt miből finanszírozni a Honvéd megvásárlását, hisz épp a héten, kedden vásárolt négymilliárd forintért szénbányát az állam tőle.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!