Orbán diplomáciai ámokfutása után próbálja menteni a menthetőt Joseph Borrell

2 hónapja ezelőtt 14



bohócdoktor szja 1% felajánlás

„Orbán Viktor miniszterelnök részvétele a Türk Államok Szervezetének július 5-6-i, sushai informális csúcstalálkozóján kizárólag Magyarország és e szervezet kétoldalú kapcsolatainak keretében történt”, Orbán nem kapott felhatalmazást az Európai Unió Tanácsától a kapcsolatok előmozdítására – közölte Joseph Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

Azt írta, ugyan Magyarország az EU Tanácsának soros elnöke, de ez a poszt nem jár az Unió külső képviseletével. Ez állam- és kormányfői szinten az Európai Tanács elnökének, miniszteri szinten pedig az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének (vagyis az ő) a feladata.

Borrell ugyanilyen elhatárolódó nyilatkozatot adott ki Orbán Viktor moszkvai útja után is (Orbán nem kapott erre felhatalmazást és nem az EU nevében tárgyalt), de Vlagyimir Putyinnak valahogy nem ment át az üzenet.

Az orosz elnök ugyanis úgy fogalmazott,

„értem, hogy most nem csak partnerünkként jött ide, hanem mint az EU elnökségének képviselője.”

Egy svájci lapnak adott interjú alapján Orbán ez maga is így gondolhatja. A Weltwoche című lap főszerkesztője, Roger Köppel 20 percig kérdezhette Orbánt a repülőn Moszkva és Azerbajdzsán között.

Orbán azt állította, azután kezdte el szervezni titkosított csatornán a találkozóját Putyinnal, hogy Kijevben Volodomir Zelenszkijjel tárgyalt.

Amikor szóba került az interjúban, hogy a Nyugat mit szól Orbán akcióihoz, a miniszterelnök azt mondta, „srácok! Értem, hogy nem vagytok hozzászokva az EU soros elnökének ilyen viselkedéséhez”, de Nicolas Sarkozy is elment Grúziába az orosz-grúz háború idején.

„Ő politikai vezetést, politikai soros elnökséget csinált. Ha ezt az ügyet bürokratikus szemüvegen keresztül nézzük, semmi nem fog történni. Békét nem tudnak csinálni bürokraták.”

A békéhez politikai vezetők kellenek, az első lépés a diplomáciai kapcsolatok és a kommunikációs csatornák újranyitása. Ez történt meg Putyinnal – mondta Orbán, aki ez alapján úgy értelmezte, hogy az EU nevében nyitja ki a kapcsolatokat és a csatornákat.

Holott Borrell a találkozó után arról írt, az EU álláspontja kizárja a hivatalos kapcsolatfelvételt Putyinnal. Emlékeztetett arra is, Putyin ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűnök elkövetésének gyanúja, és ukrán gyerekek erőszakos Oroszországba deportálása miatt.

A Türk Államok Szervezetével kapcsolatban pedig azt jegyezte meg, az EU elutasítja azt a törekvést, hogy a szervezetben megfigyelőként legitimálják a ciprusi török szeparatista egységet, az Észak-ciprusi Török Köztársaságot. Az EU csak a Ciprusi Köztársaságot ismeri el.

Címlapi kép: AFP

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!