- Hamarosan nem poloskáktól, hanem a politikai ellenfelekkel leszámolni hivatott „április törvényektől” lesz hangos a közélet.
- Orbán a Pride-betiltás ígérete után ismét nyomatékot adott szándékának: nagy erővel nekimegy kritikusainak.
- Trump eljövetele látványosan felbátorította a miniszterelnököt, aki úgy érzi, végre messzebb is elmehet.
- A kérdés csak az, mennyire.
Orbán Viktor ritkán beszél levegőbe – ha fontos ünnepi beszédet tart. A beszéd előkészítését – az anyaggyűjtést, ígéretek, poénok összegereblyézését – hetekkel korábban megkezdik munkatársai. Ez nem one man show: a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Fidesz-hátország környékén sokan részt vettek már ilyen munkában, változó felállásban. A folyamatot Rogán Antal kabinetminiszter fogja és fésüli össze, több helyről kérnek és építenek be anyagokat, mielőtt a miniszterelnök véglegesíti a szöveget. Ki van találva, miből lesz másnap Nemzet-címlap; milyen elemekről szól majd a szóbeszéd.
A szerkezet és a végszó – az utolsó és azutáni simítások – természetesen Orbáné. Amíg nem teljhatalommal vezette a Fideszt (és az országot), akadt belőle konfliktusa bőven. A 2000-es években Wermer András tanácsadó és elnökségi tagok egyaránt szóvá tették, ha a végeredmény karcosabb, lett, mint arról előzetesen megállapodtak. És ez elég gyakran előfordult. Orbán ugyanis az utolsó pillanatban is hozzáír mondatokat a szöveghez. Már régen is ő volt az, aki mindig messzebbre akart menni, aki szeretett keményebbet mondani. Ez most is így van – csak már nincs, aki szólhatna vagy merne. Rég nincs.
Rítusok ereje
Orbán politikáját, vagy inkább kommunikációját, lassan harminc éve határozzák meg nagyívű beszédei. Magyarországon hozzászoktunk ehhez, része lett a politikai kultúrának, pedig Nyugat-Európában nem szokványos, hogy az ország vezetője évente több és rendszeres nagyívű beszédet tart jelentősebb tömeg előtt. Nem volt ennek demokratikus hagyománya Magyarországon sem, mielőtt a Fidesz a 2000-es években meghonosította az utcai politizálást.
Az Orbán-beszédek nem is nevezhetőek programbeszédnek; inkább ideológiavezérelt retorikai előadások, amelyeknek közösségképző- és megtartó funkciója van. Kerül bele humor és indulat, ígéret és fenyegetés, büszkeség és megvetés; – komplett performansz, ami témát szolgáltat a holdudvar és a nyilvánosság számára egyaránt. A szóhasználat; a gesztusok, a retorika – mind az előadás részei. Az évértékelők, a nemzeti ünnepek, tusnádfürdői vagy kötcsei beszédek hagyománya végig kíséri Orbán Viktor politikai pályafutását.
Az orbánizmus fontos eleme ez a fajta ritualizálás, a trikolórok erdeje, a „Hajrá Magyarország, Hajrá magyarok!”. A sajtó és a közönség előre várja az előadást, beszélő fejek magyaráznak a közmédiában napokkal korábban, hogy mire számíthatunk (csak jóra); újságírók elemzik az utalásokat, kiszólásokat utólag, a bedobott témák, akár kifejezések, heteken át napirenden maradnak. A pillanat uralva van. Erre az uralomra épít Orbán évtizedes nyelvpolitikája. A nyelvre, a szókészletre úgy tekint, akár labdára a futballpályán; és amíg a mi nyelvünkön zajlik a küzdelem, biztosan nem kapunk gólt.
Amíg bankárkormányról, rezsiháborúról, migránsokról, brüsszeli bürokratákról, háborúpártiakról, labancokról és poloskákról szól a politika, az ellenfélnek nem sok esélye van.
A poloskázás lehet akár orbáni túlkapás, amit gőg vagy a hübrisz csempészett a beszédbe; kicsit úgy is vetette oda szombaton, mint későn jött gondolatot – de egészen biztosan nem véletlen vagy magában álló provokáció. Nem gumicsont. Ahogy Panyi Szabolcs is írta: Orbán nem szokta titkolni szándékait. Ellenkezőleg, hetek óta arról beszél, hogy leszámolásra készül. Áprilisban törvények következnek, ismételte el szombaton – törvények, amelyekkel a hatalommal kritikus újságírókkal, bírókkal és „álcivilekkel” szemben fog fellépni. Törvények, amikkel felszámolni készül egy vélelmezett összeesküvést.
English (US)