Óriási ötlet: privát fülkéket vezet be a német vasút

1 hét ezelőtt 16



bohócdoktor szja 1% felajánlás

A német vasút (Deutsche Bundesbahn – DB) új fejlesztése mini, egy-két személyes fülkéket alakít ki a személykocsikban, abból a célból, hogy zavartalanabbá tegye az utazást, esetleg a közben végzett munkát is. A DB illetékese a Bild című lapnak arról beszélt, hogy új privát vonat fülke bevezetésének célja

 privát fülkéket vezet be a német vasút

védett környezetet biztosítani utasaik számára.

A fülkék tesztje már zajlik, arról, hogy mennyibe fog kerülni a használatuk, még nem esett szó. Az elképzelés a német vasút fejlesztési koncepciójának része. A privát fülkék két méterszer hetven centi alapterületűek lesznek, a folyosóra néző üvegeik pedig elsötétíthetőek. A kabinok pillanatnyi igénybevételéről kijelző tájékoztat, a foglalás akkor is fenntartható, ha az utas út közben valami miatt elhagyná a fülkét.

A rendszer idén nyarán mutatkozik be élesben.

A német vasút amúgy öt év alatt hatvanmillió eurót költ a 25 legforgalmasabb vasútállomásuk várótermeinek felújítására. A nürnbergi idén nyáron, a többi év védgén és jövőre nyílik meg. Az első felújított DB-váróterem – pardon, utazási központ – tavaly nyáron Düsseldorfban nyílt meg.

The post Óriási ötlet: privát fülkéket vezet be a német vasút first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!