Sződy Judit pszichológus: „Egy kisbabának egy hét is sok egy intézményben”

2 órája ezelőtt 9



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Ami a nehezített életindulást illeti, talán nincs is annál hátrányosabb helyzet, mint ha egy újszülöttet haza sem visznek a kórházból – esetenként azért, mert az életkörülmények egyszerűen nem alkalmasak egy gyermek felnevelésére. A gyermekvédelmi-családsegítő rendszer, vagyis az „első szociális védvonal”, az alapellátás feladata lenne megerősíteni az adott családot annyira, hogy vállalni tudja a babát. Ez persze nehéz és összetett kihívás még akkor is, ha az anyagiak mellett egyéb akadályokról nincsen szó (bár általában ezek összefüggnek).

A végeredmény rendkívül fájdalmas: jelenleg több száz csecsemő „lakik” indokolatlanul kórházban, hányódik osztályok, rendszerek között, és ráadásul sokszor a „végállomás” sem egy örökbefogadó család, hanem intézmény vagy nevelőszülő – sajnos ezek nem feltétlen jelentenek garanciát az érzelmi-fizikai biztonságra. Olyan indulócsomag ez, amiből nagyon nehéz felállni, és egészségesen, jó esélyekkel kezdeni a felnőttkort még akkor is, ha sok szakember erején felül dolgozik ezért.

Sződy Judit pszichológus, laktációs tanácsadó, az Uzsoki Utcai Kórház munkatársa volt a Gyerekszoba podcastjének vendége – Mihalicz Csilla és Kempf Zita beszélgetett vele. Ide kattintva hallgathatod meg az adást – a gyermekesélyek témakör első részeként.

The post Sződy Judit pszichológus: „Egy kisbabának egy hét is sok egy intézményben” first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!