Szívszorító történet áll a 90 éves húsvéti tojás mögött, amitől a nagymama nem hajlandó megválni

1 hónap ezelőtt 11



bohócdoktor szja 1% felajánlás

A 89 éves Ann Gibb úgy véli, miszerint övé a világ egyik legrégibb bontatlan húsvéti tojása. A nagymama mindössze egy évvel fiatalabb annál a bizonyos húsvéti tojásnál, ráadásul elmondása alapján komoly oka van annak, hogy az évtizedek során gondosan vigyázott a tárgyra. A tojást 90 éven keresztül az eredeti csomagolásában őrizték meg, és bár a pár  évvel korábbi költözése során gondolkodott azon, hogy kidobja, mégsem tette. Elsőre talán furcsának tűnhet a 89 éves nő ragaszkodása egy élettelen tárgyhoz, azonban az általa elmondottak mindent megváltoztattak.

Egy nagymama a húsvéti tojásokkal

A fotó illusztráció. (Fotó: Getty Images)

Ann azt mondta, hogy képtelen volt megválni a húsvéti tojástól, mivel állítólag a testvéréé volt, akivel soha nem volt lehetősége találkozni. Elmagyarázta, miszerint a tojást a balesetet szenvedő nővérének szánták, azonban soha nem tudta megenni, mivel egy hónappal az ötödik születésnapja előtt meghalt a kórházban.

A húsvéti tojást a balesetet szenvedő nővéremnek vettük

– nyilatkozta a Daily Recordnak, majd hozzátette azt is, miszerint a nagynénje még halála előtt – vagyis körülbelül 50 évvel ezelőtt – úgy döntött, hogy Annre hagyja a tojást. 

„Nem tudtam, hogy mit csináljak vele, ezért betettem egy cipős dobozba, és sokáig nem is láttam. Négy évvel ezelőtt a költözés során jött velem szembe. Arra gondoltam, hogy kidobom, de nem voltam rá képes. Magammal kellett vinnem az új házba.”

A nagymamának továbbra is fájdalmas a tragédiáról beszélni. Azt mondja, hogy minden húsvétkor a testvérére gondol, akivel soha nem volt lehetősége találkozni. 

„Az unokám utánanézett, és úgy gondolja, hogy határozottan ez a világ legrégebbi bontatlan húsvéti tojása” – mondta.

The post Szívszorító történet áll a 90 éves húsvéti tojás mögött, amitől a nagymama nem hajlandó megválni first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!