Szuper sorozat a Jóbarátok, de lássuk be, hogy egy kicsit rasszista

Az nlc negyvenes tagozata előszeretettel nevezi nosztalgiázásnak azt, ahogyan a Jóbarátokról beszél, ír, és ahogy rájuk – mármint a szereplőkre – gondol. Teljes joggal, mégiscsak kerek harminc éve mutatták be az első részt, a sorozat pedig annyira népszerű lett Magyarországon is, hogy annak is végigkísérte az életét, aki egyébként direkt nem nézett végig egy epizódot sem.

Ezt egyébként tapasztalatból tudom: nem hogy rajongó nem voltam, egy idő után már tudatosan kerültem (nem mintha utáltam volna, inkább punk dac és perverz kihívás volt ez az életemben), mégis oda-vissza tudtam a fontos történésekről és mozzanatokról, Ross leszbikus exétől Brad Pitt vendégszereplésén át odáig, hogy Joey felvette Chandler összes ruháját egyszerre. Aztán, amikor vége lett, akkor sem lett vége: a Jóbarátok ezernyi pillanatából azóta mém lett ugyanis.

A Jóbarátok sztárjai (Fotó: 7e Art/Warner Bros Television / Photo12 via AFP)

Azaz a sorozat velünk él, és a streaming-szolgáltatóknak hála egészen új generációk fedezik fel maguknak részben spontán, részben pedig azért, hogy lássák, mitől voltak oda a szüleik. Ők azonban nem veszik fel hozzá a nosztalgiaszemüveget. Bár nyilván tudják, hogy nem mai műalkotás ez, mégis a mai normák és elvárások mentén fogyasztják. Rögtön fel is tűnt nekik – mármint a Z- és Alfa-generációs nézőknek – valami, ami annak idején keveseknek:

Na jó, így, hogy rasszista, talán csak a legkeményebb woke aktivisták címkézik a Jóbarátokat, de az teljes joggal tűnik fel minden fiatal nézőnek, hogy mennyire, hogy is mondjuk, monokróm a szereplőgárda. Értsd: fekete, vagy a többségtől akár csak egy-két árnyalattal elütő bőrszínű szereplőket alig-alig vonultatott fel a sorozat tíz év alatt. Ez pedig – bár ez Magyarországról talán kevéssé átérezhető – már akkor is probléma volt, nem csak a friss nézők mániája ez. Tudjuk, tudjuk:

egy műalkotást sem ér a mai erkölcsi és jogi normák mentén megítélni, az általános emberi tisztességen kívül mindig figyelembe kell venni a kontextust, ha kultúráról beszélünk, és ez vonatkozik az elmúlt évtizedek popkultúrájára is.

Jaj, hagyjuk már!

A Jóbarátok természetesen sosem vállalta, hogy polgárjogi és reprezentációs zsinórmérték lesz, és segíti a kisebbségek ügyét, ahol csak lehet, egy egyszerű, szórakoztató sorozat szeretett volna lenni csupán olyan karakterekkel, akiknek sorsát átérzi az akkori célközönség. Ezt pedig teljesítette is – naná, hiszen harminc évvel később még mi is „különszámot” szentelünk neki ebben a távoli, kicsi országban –, de azért mégis érdemes árnyalni a képet. Az alkotók és a szereplők ugyanis egyáltalán nem olyan ártatlanok ebben az ügyben, mint ahogy azt a legtöbben gondolnák. Azt sem szabad elfelejteni, hogy miután George Floyd rendőri brutalitás áldozata lett, az amerikai közbeszédben minden erről szólt: még szép, hogy „elővették” az X-generáció kedvenc szitkomját is.

Nézzük a tényeket. A Jóbarátok tíz éven keresztül futott, ez alatt az IMDB adatai szerint 828 színész fordult meg a sorozatban. Egy fekete rajongó megszámolta a szintén fekete szereplőket – ez nem esett különösebben nehezére, egyszerűen csak újranézte az egészet, akkor már ötvenedjére –, és az jött ki, hogy összesen 27-en vannak. 828-ból 27 – hervasztó arány már úgy is, hogy csak azt nézzük, hogy a sorozat New Yorkban játszódik, amely mindig is büszke volt a mindenféle értelemben vett sokszínűségére. Úgy meg pláne, hogy egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy a 27-ből hánynak volt neve is: többségük úgy szerepel a stáblistán, mint „pincér”, „férfi”, „matracfutár”, „biztonsági őr”, vagy „Chandlerre néző gyerek”. Igaz, volt egy rész – a kilencedik évad 15. epizódja –, amiben három (!) fekete bőrű szereplő is volt, igaz, a nézők többsége inkább Jeff Goldblum miatt emlékszik rá.

Joey és Chandler (Fotó: Warner / Collection ChristopheL via AFP)

Hogy a sorozat körüli kultusznak igenis van egy sötét oldala is, arra jó példa Amaani Lyle esete, amelyet azóta is Jóbarátok-ügyként emlegetnek Hollywoodban. Nem csak szereplőből volt kevés fekete, hanem a stábban is, Lyle pedig nőként végképp egyedül volt a fehér férfiakkal teli csapatban. 1999-ben rúgták ki, és 2002-ben tett panaszt a kaliforniai munkahelyi esélyegyenlőségi hivatalban szexuális zaklatás miatt; mint mondta, a forgatáson mindennaposak voltak a szexista, becsmérlő, nőgyűlölő megjegyzések a férfiak részéről.

A vád szerint a producerek – akiket meg is nevezett – folyamatosan a szexről beszéltek, nemi szerveket firkáltak, „maszturbálást imitáltak” és a „nők anatómiájára vonatkozó, p-vel (angolul c-vel) kezdődő négybetűs szót” használták. A producerek azzal érveltek, hogy bár „az állítások egy része igaz”, a forgatás helyszíne „kreatív munkahely, ahol mindenki szabadon alkot”. Az egész ügy végül sokkal inkább szólt a szólásszabadságról, mint arról, mit jelent a szexuális zaklatás; a legfelsőbb bíróság, ahova a kereset eljutott, végül úgy döntött, hogy szó nincs ez utóbbiról, és csak az, hogy valakit bánt a munkatársai viselkedése, nem lehet jogalap egy ilyen súlyos vádhoz. Ezt 2006-ban, tehát jóval a #metoo előtt mondták ki; ma talán másképp döntenének.

Mit mondtak erről az alkotók?

A Jóbarátok – diplomatikusan fogalmazva vegyes megítélésű – Reunion című extra epizódja (amely nem is epizód, inkább szirupos nosztalgiázás a színészekkel, James Cordennel és pár rajongó celebbel), és az, hogy a sorozat felkerült a népszerű streaming platformokra (emiatt előzte be a konkurenciát a Netflix 2015-ben, miután százmillió dollárért megvette a jogokat), újra felizzította a rasszizmustémát, erre pedig már a szereplőknek és az alkotóknak is reagálniuk kellett. Reagáltak is, ki-ki vérmérséklete és a belátásra való hajlandósága szerint. Jennifer Aniston tavaly egy filmbemutatóján azt a gyakran elhangzó érvet hozta fel, hogy a humor változik, fejlődik, a vígjátékok pedig nehéz helyzetben vannak, hiszen óvatoskodva nehéz viccelni. „A komédia szépsége abban van, nevetünk magunkon és az életen”. Hozzátette: a mai szemmel bántó poénok

Arra azért megkért mindenkit, hogy ne vegye túl komolyan magát, „főleg itt, Amerikában, ahol mindenki túlságosan megosztott”. (Szó szerinti fordítás.)

A Rosst alakító David Schwimmer sarkosabban és kissé ingerülten fogalmaz, ha rákérdeznek a sorozat utóéletére. „Nem érdekel” – mondta a Guardiannek négy éve.

A sorozatot sokan bírálták azért is, mert többször tárgyiasította a nőket (értsd: Joey tárgyiasította a nőket, és ezért éppen ő válik röhejessé), és a kamasz Monica súlyával viccelődött, de az tény, hogy sok tekintetben progresszív volt: az említett melegházasságon túl teljesen természetes volt, hogy Chandler apja transzvesztita, a szereplők egy része biszexuális és bemutatja a zsidó hagyományokat is. Ami pedig a fekete szereplőket illeti: Schwimmer állítja, hogy ő már annak idején is azért lobbizott, hogy a karaktere különböző etnikumú nőkkel randizzon. Ez a sorozatot elnézve végül összejött neki.

Nem fért be a szereplőgárdába egy sötétebb bőrű sem (Fotó: 7e Art/Warner Bros Television / Photo12 via AFP)

Sokszor felmerül az is, hogy a Jóbarátok homofób – ebből annyi igaz, hogy Chandler, mielőtt összejött Monicával, rettegett, hogy melegnek nézik, de nem azért, mert természetellenesnek tartja az ilyesmit, hanem mert így romlanak az esélyei a nőknél. Igaz, Ross „leszbikussá változott” exe visszatérő poénforrás. Ehhez képest mellékes, de Schwimmer a siker és a pénz ellenére vérig sértődött a közönségre és a szórakoztatóiparra, hiszen azóta is mindenki Rossként ismeri, pedig ő klasszikus színházi képzést kapott, és Shakespeare-színészként szeretett volna bevonulni a történelemkönyvekbe.

Mint pár éve elmondta, eleinte „nehéz és frusztráló” volt, hogy emiatt kritizálják a sorozatot, de most már érti, hogy jogosak a megjegyzések. George Floyd meggyilkolása után ugyanis át kellett gondolnia, hogy – ahogy fogalmazott – mivel és hogyan járult hozzá ő maga a rendszerszintű rasszizumushoz: hát úgy, hogy internalizálta azt azzal, hogy kizárólag fehér szereplőket választott. Amikor erre rájött, nehéz volt tükörbe néznie, mondta; most pedig azzal törleszt, hogy egykori egyetemén, a Brandeis Universityn ösztöndíjat alapított az afrikai és afro-amerikai diákok megsegítésére.

Túlzás? Innen nézve lehet, hogy annak tűnik, de a sorozat hazájában valódi és parázs az erről szóló vita. Az biztos, hogy a sorozat negyvenedik évfordulójára egészen másként írunk majd erről. Az pedig még biztosabb, hogy a fentiektől függetlenül teljesen oké nyakló és lelkifurdalás nélkül fogyasztani a Jóbarátokat.

A Jóbarátok epizódjai a Maxon már 4K-ban láthatók.