Heti három repülőjárata marad jövő hónaptól Debrecennek, a hajdúsági Hamburgnak, miután a Wizz elhozza ott állomásozó egyetlen gépét

2 órája ezelőtt 8



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Lázár János néhány napja az ország társ- vagy második fővárosaként, a hajdúsági Hamburgként beszélt Debrecenről, ahol a helyi gazdaságfejlesztési beruházások koncepciójával foglalkozó munkacsoport ülése utáni sajtótájékoztatón azt mondta:

„Személyesen én azt gondolom, hogy néhány éven belül Debrecen olyan város lehet Magyarországon, mint amilyen Németországban Hamburg vagy München, lehet, hogy legalább olyan gazdag vagy gazdagabb is, mint a főváros.”

Dicső napok lesznek ezek a Hajdúságban, nincs kizárva, ha majd egyszer bekövetkeznek. A valóság viszont egyelőre még köszönőviszonyban sincs a legjobbakkal dolgozó közlekedési és építési és turulvédelem-ügyi miniszter vízióival.

Legalábbis nehezen tudjuk elképzelni, hogy a hamburgi vagy a müncheni repülőtér téli álomra hajtaná a fejét, ami a debreceni reptérrel lényegében megtörténik november elsején. A hajdúsági Hamburg légikikötőjéből október 28-án és 30-án még felszáll egy-egy Münchenbe induló Lufthansa-gép (a légitársaság honlapján előbbire 197 100 forintért, utóbbira 188 ezerért tudunk Economy jegyet venni), és néhány hete még úgy volt, hogy lesz egy 26-i római gép is, de a debreceni reptér honlapján annak már nem látni nyomán.

Utána egyetlen légi köldökzsinórja marad a társfővárosnak, amely repterének bővítésére idén 300 millió forintot költöttek: a keddenként, csütörtökönként és szombatonként közlekedő londoni Wizz-járat. A hét többi négy napján néma csend borul a debreceni légtérre.

Erre először most vasárnap, 27-én lesz példa: ezen a napon, hosszú idő után először, nem indul sehová gép a városból (érkezni érkezik egy, hajnali 1:20-kor landol az előző napi londoni Wizz-gép).

Hamburgból, Schleswig-Holstein Debrecenjéből ugyanennek a napnak csak a reggel 6 és 8 óra közötti sávjában 26 gép fog felszállni. Mondjuk nekik viszont nincs a városszéli autópálya-lehajtó mellé ígért közlekedési múzeumuk.

Azt már júliusban lehetett tudni, hogy a Wizz Air ősszel bezárja a debreceni bázisát, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy elhozzák onnan az eddig ott állomásozó egyetlen gépüket. A városból a Wizz repült vagy repül Isztambulba (ide holnap indul az utolsó gép), Eindhovenbe és Antalyába (ebbe a két városba csütörtökön), Lárnakába (ide pénteken), illetve korábban Burgaszba és Rómába, de más légitársaságoknak voltak innen krétai, korfui és monasztiri szezonális járataik is. Ez épül most le egy darab, átlag kétnaponként sem közlekedő londoni járatra.

(A tippet köszönjük olvasónknak, Andrásnak.)

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!