Rettegésben tartja a Kisvárda az Újpestet

3 hete ezelőtt 13



bohócdoktor szja 1% felajánlás

A Kisvárda már a nyolcadik percben vezetést szerzett, Makowski remek indításával Navratil lépett ki és a kifutó Banai fölött átemelte a labdát (1-0).

Jóval kezdeményezőbb volt ellenfelénél a hazai csapat, ezt újabb helyzet és kapura lövés jelezte, majd megszületett a második gól is: Koburi labdaeladása után Mesanovic passzolt higgadtan a vendégek kapujába (2-0).

A Kisvárda letámadásával meggyűlt a baja az Újpestnek, melynek védelme többször bizonytalankodott, támadást pedig alig tudott végigvinni a fővárosi együttes. A 28. percben azonban Ambrose remek kiugratást kapott a félpályáról Geigertől, majd a 16-oson belül Kovács Marcell eléje vetődve elkaszálta őt. A tizenegyest Ljujic a jobb alsó sarokba lőtte (2-1).

Nem sokáig örülhetett azonban az Újpest, hamarosan újabb hazai gól született szabadrúgás utáni fejesből (3-1). A vendég együttesnek a 11-est eredményező elfutáson kívül nem volt érdemi támadása, illetve a büntető volt az egyetlen kaput eltaláló kísérlete, írta tudósításában az MTI.

Mészöly Géza a második félidőre két cserével igyekezett belenyúlni a mérkőzés alakulásába, de nem járt sikerrel, csakhamar Makowski növelte a hazaiak előnyét egy bombagóllal (4-1).

Újabb kettős csere következett a vendégeknél a 63. percben, de az egyik friss beállót, Ganeát tíz perccel később térdsérülés miatt hordágyon vitték le a pályáról. Továbbra is sok helyzete volt a Kisvárdának, amely megérdemelten aratott fölényes győzelmet.

A Kisvárda a bajnokságban négy nyeretlenül megvívott mérkőzés után győzött, és a december 16-i összecsapásuk után megint négy gólt szerzett az Újpest ellen

NB I, 28. forduló

Kisvárda Master Good – Újpest FC 4-1 (3-1)
Kisvárda, Várkerti Stadion
v.: Pintér
Kisvárda: Kovács M. – Cipetic (Stefan, 71.), Lippai, Jovicic, Körmendi – Melnyik (Osztrovka, 82.), Matic – Navratil (Ilievski, 89.), Makowski (Ötvös, 70.), Sapic (Camaj, 70.) – Mesanovic
Újpest: Banai – Pauljevic, Huszti, Anculasz (Csoboth, a szünetben), Koburi, Geiger – Radosevic (Kiss T., 63.), Mack (Tajti, a szünetben), Ljujic – Ambrose (Ganea, 63., Onovo 73.), Mörschel
gól: Navratil (8.), Mesanovic (17.), Matic (39.), Makowski (54.), illetve Ljujic (30., 11-esből)
sárga lap: Kovács M. (29.), Matic (69.), illetve Huszti (45+1.), Radosevic (53.), Mörschel (89.)

Kapcsolódó

The post Rettegésben tartja a Kisvárda az Újpestet first appeared on Rangadó.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!