Az Arsenal nem sokáig hagyta örülni a Manchester Cityt

1 év ezelőtt 32



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Az Arsenal 4-1-re győzött a Leeds ellen, és ezzel visszaállította a nyolcgólos előnyét a Liverpoolt szintén 4-1-re verő Manchester Cityvel szemben.

A BBC tudósítása szerint az első félórában a Leedsnek voltak kecsegtetőbb helyzetei, mégis az Arsenal szerzett vezetést, amikor Gabriel Jesus belőtte az általa kiharcolt tizenegyest.

A brazil támadónak október elseje óta ez volt az első gólja klubjában.

A második félidő elején Martinelli beadására a hosszú oldalon White ért oda, akinek a léc is besegített, majd nyolc perccel később Trossard centerezése után Gabriel Jesus pofozta be a labdát. A Leeds Kristensen révén szépített, de erre volt válasza a meccs végén az Arsenalnak, Xhaka fejesgóllal állította be a 4-1-es végeredményt.

Az Arsenal zsinórban hetedik bajnokiját nyerte meg (és ezeken hatszor is eljutott legalább három gólig), vagyis úgy tűnik, jól kezeli a nyomást Mikel Arteta csapata.

A jó formában lévő, nemzetközi kupaszereplésre hajtó csapatok csatáján a Brighton odahaza gólgazdag döntetlent játszott a Brentforddal, míg a kiesés ellen küzdő Crystal Palace kispadján győzelemmel mutatkozott be a régi-új vezetőedző, a 75 éves Roy Hodgson. A Palace Mateta révén csak a 90+4. percben vitte be a győztes találatot, pedig a statisztika alapján felborult a pálya: 31-3 volt a kapura lövések aránya a londoniak javára.

Premier League, 29. forduló:

Arsenal – Leeds United 4-1 (1-0)
Bournemouth – Fulham 2-1 (0-1)
Brighton – Brentford 3-3 (2-2)
Crystal Palace – Leicester City 2-1 (0-0)
Nottingham Forest – Wolverhampton Wanderers 1-1 (1-0)
Manchester City – Liverpool 4-1 (1-1)

The post Az Arsenal nem sokáig hagyta örülni a Manchester Cityt first appeared on Rangadó.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!